INTP – “tervezők” általános jellemzése

Az INTP – Tervezők sokat gondolkodnak, s a világot főleg intuitíve érzékelik. Az érzéseikben viszont bizonytalanok.

Az INTP – tervezők elsődlegesen befelé fókuszálva élik az életüket. Racionálisan és logikusan gondolkodva kezelik az életüket. Másodlagosan kifelé fordulnak a külvilág felé, ahonnan az információt megérzések, ráérzések formájában fogadják be.

Az INTP – tervezők az elméleti lehetőségek világában élnek. Mindenben azt látják, hogy hogyan lehetne fejleszteni vagy

mivé lehetne alakítani. Főleg a saját elméjükben élnek, annak a képességnek köszönhetően, mellyel bonyolult problémákat tudnak analizálni, mintákat ismernek fel, és logikus magyarázatokkal állnak elő. Mindenben egyértelműségre törekednek, épp ezért az a céljuk, hogy tudást halmozzanak fel.

A INTP – tervezőkből lesznek a “szórakozott professzorok” , akik mindennél többre tartják a tudást és a logika alkalmazásának képességét egy elméletre, megoldások találásának céljából. Jellemzően olyannyira leköti őket, hogy a problémákat logikus magyarázatokká alakítsák, hogy életük nagy részét a saját fejükben töltik, és olykor nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget vagy értéket a külvilágnak.

INTP – tervezőknek a tudás az istenük

Természetük arra sarkallja őket, hogy a teóriákat egyértelmű tudássá alakítsák, és ebből kialakulhat bennük egy olyan érzés, hogy személyes felelősségüknek érezhetik, hogy elméleti problémákat oldjanak meg, és segítsék a társadalmat előremozdítani egy magasabb megértés felé.

Az INTP – tervezők a tudást mindennél többre becsülik. Az elméjük folyamatosan azon dolgozik, hogy új elméleteket gyártson, vagy hogy bizonyítson vagy cáfoljon létező elméleteket. A problémákat és az elméleteket lelkesedéssel és kétkedéssel közelítik meg, nem törődve a létező szabályokkal és véleményekkel, kialakítva a saját útjukat a megoldáshoz.

matematikai levezetés egy híd tartópillérén

Az intp tervezők gondolkodása néha nehezen felfogható, de ez nem baj.

INTP – tervezők rendszereznek és elemeznek

Mintákat és logikus magyarázatot keresnek mindenben, ami foglalkoztatja őket. Általában rendkívül okosak, és képesek objektív kritikát gyakorolni az elemzéseik során. Imádják az új ötleteket, és nagyon izgatottakká válnak az elvont dolgoktól és elméletektől. Imádják ezeket az elképzeléseket másokkal megvitatni.

Mások számára álmodozóknak és távolságtartóknak tűnhetnek, mert rengeteg időt töltenek a saját fejükben teóriákon elmélkedve. Utálnak rutin feladatokat végezni – sokkal szívesebben alkotnának összetett elméleti megoldásokat inkább, és bíznák a rendszer megvalósítását valaki másra. Erősen érdeklődnek a teóriák iránt, hatalmas mennyiségű időt és energiát áldoznak arra, hogy megoldást találjanak egy olyan problémára, ami felkeltette az érdeklődésüket.

INTP – tervezők társas viselkedése

Miért jársz ezen az oldalon?

  • Magánéleti nehézségeid vannak?
  • A munkádban (tanulmányaidben) akadtál el?
  • Változtatál az életeden, de valahogy nem az igazi?
  • Sok mindent kipróbáltál már, de valamiért még sem olyan az életed, amilyennek szeretnéd?

Az okok s a megoldások sokkal egyszerűbbek lehetnek, mint sok esetben az bemutatják...

De ahhoz, hogy ennek okait megérthessük, több mint 50 olyan apró részlet érdemes tudatosítanunk, amitől a változás nehézzé válhat.

Ahhoz, hogy ennek az 50 tényezőnek a tudatosítása ne legyen olyan nehéz, készítettem egy rövid minitanfolyamot, amiben mindent megmutatok.

Érthetően és mindenki számára követhetően, hogyan bárki ki tudjon keveredni a nehézségek dzsungeléből, a modern pszichológia eszköztárát felhasználva.

Megnézem --->

Az INTP – tervezők nem szeretnének embereket vezetni vagy irányítani. Nagyon toleránsak és alkalmazkodóak a legtöbb esetben, hacsak nem az egyik határozott meggyőződésüket ócsárolja vagy kritizálja valaki. Olyankor nagyon határozott álláspontot vesznek fel.
Az INTP – tervezők sokszor nagyon szégyenlősek leszenk, ha új emberekkel találkoznak. Másfelől az INTP – tervezők nagyon magabiztosak és beszédesek olyan emberek között, akiket jól ismernek, vagy amikor olyan teóriákat kell megvitatni, amikkel teljesen tisztában vannak.

Az INTP – tervezők nem érti és nem tartja sokra a személyes szubjektivitás vagy érzelmek alapján hozott döntéseket. Folyamatosan arra törekednek, hogy logikus következtetéseket vonjanak le problémákból. S pont ezért nem értik annak a fontosságát, illetve jelentőségét, ha egy döntést a szubjektív érzelmeket is figyelembe véve hozunk meg.

Az INTP – tervezők nincsenek természetesen ráhangolódva mások érzéseire, és nem igazán állnak készen arra, hogy megfeleljenek mások érzelmi szükségleteinek. Olykor gondot okozhat a gőgösségük, a társadalommal illetve annak szokásai elleni lázadásuk. Ami akadályozhatja a kreativitásuk kibontakozását.

sebességkorlátozó tábla egy matematika feladvánnyal

Van, ami bonyolúlt, s van, amit egyszerűbben is meg lehet közelíteni

INTP – tervezők kihívása: az érző oldaluk fejletlen

Mivel az Érző oldaluk a legfejletlenebb tulajdonságuk, ezért az INTP – tervezőknek nehézségei adódhatnak, ha kedvességet és támogatást kellene nyújtaniuk, ami egy meghitt kapcsolatban időnként elengedhetetlen. Ha az INTP – tervezők nem értik meg, hogy fontos mások érzéseire odafigyelniük, akkor túlzóan kritikussá és szarkasztikussá válhatnak másokkal szemben.

Ha az INTP – tervezők nem képesek maguknak olyan helyet találni, ami támogatja a legerősebb képességei használatát, akkor általánosan negatívvá és cinikussá válhatnak. Ha az INTP – tervezőknek nem fejlődött ki megfelelően az Érzékelő oldala, akkor megesik, hogy nem lesznek tudatában a környezetüknek. Gyengén teljesítenek az olyan mindennapi rutinfeladatokban, mint például a számlák befizetése vagy a megfelelő öltözködés.

Az INTP – tervezők gondolkodásmódja

Az INTP számára rendkívül fontos, hogy az elképzelések és a tények helyesen és tömören legyenek kifejezve. Hajlamosak általuk abszolútnak vélt igazságok segítségével kifejezni magukat. Olykor a jól átgondolt és általuk megértett elképzeléseik mások számára nem éppen könnyen emészthetők, de az INTP – tervezők többnyire nem hajlanak rá, hogy átalakítsák az igazságot csak azért, hogy el tudják azt magyarázni mások számára is érthető módon.

Az INTP – tervezők hajlamosak lehet otthagyni egy projektet, amint kielemeztek, hogy tovább lépjenek valami új felé. Fontos, hogy az INTP hangsúlyt fektessen arra, hogy a kidolgozott elméleteit érthető módon el tudják magyarázni. Végeredményben egy csodálatos felfedezés semmit sem jelent, ha csak egyetlen egy személy megérti meg.

 INTP – tervezők többnyire független típusúak

Az INTP – tervezők általában nagyon függetlenek, szokatlan és eredeti gondolataik vannak. Nem jellemző rájuk, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanának a hagyományos céloknak, mint például a népszerűség és a biztonság. Általában összetett jellemek, és nem ritkán nyughatatlanok és hevesek.

Nagyon találékonyak, és szokatlan a gondolkodásmódjuk, ami lehetővé teszi számukra, hogy az elképzeléseket más, új megközelítésekkel elemezzék. Épp ezért rengeteg tudományos áttörés a világban az INTP – tervezőknek köszönhető. Az INTP – tervezők akkor hozzák a legjobb formájukat, amikor az elméletein dolgozhatnak, teljesen függetlenül. Ha adott egy környezet, ami támogatja a kreatív képességeit és a lehetséges különcségüket, az INTP – tervezők igazán figyelemre méltó dolgokat vihetnek véghez. Ők az új elgondolások úttörői a társadalmunkban.

INTP – tervezők stresszes helyzetben:

  • Akaratossá, szigorúvá, dogmatikussá válhatnak.
  • Kíméletlenül felsorakoztathatnak minden lehetséges megoldást, úgy hogy mások szóhoz sem jutnak.
  • Az összes megjegyzéshez vagy kérdéskörhöz tiszta és megkérdőjelezhetetlen logikát társít.
  • Tudja, hogy mi a helyes, és azt követeli, hogy a helyes dolgot cselekedjék.
  • Elzárja magát a külvilágtól.
  • Megrögzötten próbál mindent az átfogó képbe beilleszteni.

INTP – tervezők stresszkezelési stratégiái:

  • Töltsön időt egyedül, olvasson, fejtsen keresztrejtvényt, menjen sétálni.
  • Fókuszáljon egy új ötletre, meglátásra, vagy perspektívára, aminek köze van a szituációhoz.
  • Csendesen beszélgessen a gondolatairól és meglátásairól egy olyan emberrel, aki nem ítélkezik, és akiben megbízik.
  • Csökkentse a zajszintet és mindazt, ami elvonhatja a figyelmét.

Forrás:

http://www.anima-racio.hu/pdf/Szemelyiseg_es_stressz.pdf

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

  • A INTP – „Tervezők” további jellemzői

    • Az INTP Tervezők pszichológiai jellemzése

      INTP – “Tervezők” Jung-i funkcióinak preferencia sorrendje: Domináns: (Ti) Introvertált Gondolkodás Kiegészítő: (Ne) Extravertált Intuíció Harmadlagos: (Si) Introvertált Érzékelés Alárendelt: (Fe) Extravertált Érzés Az INTP Tervezők introvertált gondolkodása (Ti) Az INTP Tervező az introvertált gondolkodással arra törekszik, hogy a külvilág különféle ismereteiből kiszűrje a lényeget. Végső soron nem akarja ellenőrizni Részletek —>

    • INTP Tervezők magánélete

      Az INTP Tervezők erősségei egy kapcsolatban: Erős szeretet és vonzódást érez azok iránt, akik közel állnak hozzá Általában laza és könnyű vele kijönni, hajlandó követni a párja kívánságait Nagy lelkesedéssel fogadja azokat a dolgokat, amik érdeklik Nagy a fantáziája és nagyon kreatív Nem veszi személyesen a konfliktusokat vagy kritikát Nem Részletek —>

    • INTP Tervezők munkája

      A racionalisták között a legzárkózottabb a Tervező INTP. Hatalmas mennyiségű információt tárol a fejében és nagy éleselméjűséggel képes elemezni a problémákat. Többnyire olyan foglalkozásokhoz vonzódik, ahol a saját főnöke lehet, például optometrista, plasztikai sebész, neurológus, tudós. S lehet belőle jogász, építész vagy pénzügyi elemző is. Sok INTP tervező található a Részletek —>

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ha az INTP – tervezők nem képesek maguknak olyan helyet találni, ami támogatja a legerősebb képességei használatát, akkor általánosan neg