ENTP – „Feltalálók” általános jellemzése

entp feltaláló fő tulajdonságai
Az ENTP – feltalálók az erős és kifelel forduló intuíciójuk révén képesek a világot megérteni.
Az ENTP – feltalálók elsődlegesen kifelé, a külvilág felé fókuszálva élik az életüket, ahonnan az információt megérzések, ráérzések formájában fogadják be. Másodlagosan befelé fordulnak, ahol racionálisan és logikusan gondolkodva kezelik az életüket. Tehát a két elsődleges funkció megélése pont ellentétes, mint a másik mérnök típusnál, a INTP – tervezőknél.

Lévén az feltalálókra az Extrovertált Intuíció jellemző, az életben elsődlegesen az őket körülvevő világ megértésére koncentrálnak. Folyamatosan elképzeléseket és képeket szívnak magukba azon helyzetekkel kapcsolatban, amikkel szembesülnek.

Amikor valamilyen problémával szembesülnek, könnyedén rögtönöznek és állnak elő gyorsan egy újszerű megoldással. Kreatívok, okosak, kíváncsiak és elvontak, a feltalálóknak lehetőségek széles választéka áll a rendelkezésére az életben.

Intuíciójukat felhasználva dolgozzák fel a külvilágból érkező információkat, és emiatt elképesztően gyorsan és pontosan képesek felmérni egy-egy helyzetet. ENFP testvéreiket leszámítva az ENTP – feltalálók mélyebb megértéssel rendelkeznek a környezetükről, mint bármelyik másik típus.

ENTP – feltalálók az ötletek emberei

Az entp – feltaláló öltözködése is egyedi, s ötletekkel teli…
Azon képességük, hogy ösztönösen megértenek embereket és szituációkat, határozott előnyt biztosít az ENTP – feltalálók számára. Általában gyorsan felfognak mindent és a dolgok mélyére látnak. Ennek megfelelően elég rugalmasak és jól alkalmazkodnak sokféle feladathoz.

Általánosságban az ENTP-k vidám látnokok. Nagyon sokra tartják a tudást, és életük nagy részében egy magasabb szintű megértés elérésére törekszenek. A lehetőségek birodalmában élnek, és izgatják őket az elképzelések, a kihívások és a nehézségek.

Szinte mindenhez értenek, ami érdekli őket. Ahogy idősödnek és tovább fejlődnek az intuitív képességeik és éleslátásuk, nagyon jól észreveszik és tudatában vannak a lehetőségeknek, és ez meglehetősen találékonyakká teszi őket, amikor problémamegoldásra kerül sor.

A feltalálók az ötletek emberei. Az felfogóképességüknek köszönhetően mindenütt lehetőségeket látnak. Izgatottá és lelkessé válnak az elképzeléseikkel kapcsolatban, és ezt a lelkesedést képesek másoknak is továbbadni. Ily módon megkapják a látomásaik megvalósításához szükséges támogatást.

Figyelj!

Az önismeret belső útja egy sok elemből álló folyamat.

Ismerd meg az önismereti belső munka elemeit lépésről lépésre, egy ingyenes e-mail tanfolyam keretében!

Az ENTP-ket kevésbé érdekli a tettek kivitelezésére irányuló tervek kiagyalása vagy a döntéshozatal, sokkal inkább a lehetőségek és elképzelések „gyártása” foglalkoztatja őket. Ezen elképzelések kivitelezése általában nem erőssége az ENTP – feltalálóknak.

A feltalálók gyenge pontja a megvalósítás

Néhányuk esetében ez kialakít egy olyan szokást, hogy sohasem fejezik be, amibe belekezdenek. Azon ENTP – feltalálók, akiknek nem fejlődött ki megfelelően a Gondolkodó oldala, azzal a problémával küzd, hogy lelkesen ugrál elképzelésről elképzelésre anélkül, hogy azokat meg is valósítanák.

Az ENTP – feltalálóknak ügyelnie kell arra, hogy teljesen végiggondolja az elképzeléseit azért, hogy hasznosítani tudja őket.

Az ENTP – feltalálókat a kiegészítő (másodlagos) funkciója, az Introvertált Gondolkodás vezérli a döntéshozatalban. Habár az ENTP – feltalálókat jobban érdekli az információ szerzés, mint a döntéshozatal, meglehetősen ésszerűek és logikusak a következtetéseik. Amikor az Intuitív meglátásaikra alkalmazzák a Gondolkodást, akkor a végeredmény igen erőteljes lehet. Egy mentálisan fejlett ENTP – feltalálók éppen ezért hihetetlenül jó látnokok, leleményesek és vállalkozó szelleműek.

ENTP – feltalálók társas viselkedése

Az ENTP – feltalálók jó társalgók, gyors észjárásúak, és élvezik a másokkal folytatott szóbeli vitákat. Imádnak mindent megvitatni, és időnként akár még a másik oldalra is képesek átállni, pusztán a vita kedvéért. Amikor azonban a saját álláspontjuk mellett kell érvelniük, néha kényelmetlenül érzik magukat, valamint nyersen és hevesen beszélnek.

Az ENTP- feltalálók is gondban vannak az érzésekkel és azok kifejezésével, mint a INTP tervezők.

Az ENTP – feltalálókat olykor „ügyvéd” típusnak is szokták nevezni. Az ENTP „ügyvéd” gyorsan és pontosan megérti a helyzetet, és objektíven és logikusan jár el az ügyben. A Gondolkodó oldaluk folytán a tetteiket és a döntéseiket egy tárgyilagos szabály vagy törvény gyűjteményre alapozzák.

Ha az ENTP – feltalálók egy olyan személyt védene, aki tényleg elkövetett valamilyen bűnt, akkor valószínűleg kihasználná a törvény kiskapuit hogy az ügyfele megússza a büntetést. Ha ezek után megnyerné az ügyet, a tetteit teljesen igazságosnak és a helyzetnek megfelelőnek tartaná, mert minden amit tett törvényes. Az ügyfelük bűnössége vagy ártatlansága sokkal kevésbé számítana.

ENTP – feltalálók mások érdekeire kevésbé fogékonyak

Ha ez a fajta érvelés és gondolkodásmód az ENTP – feltalálók által teljesen ellenőrizetlenül elszabadul, az olyan személyiséget eredményezhet, akit mások etikátlannak vagy akár tisztességtelennek is tarthatnak. Az ENTP – feltalálók természetéből adódóan nem veszik figyelembe a személyesebb vagy emberi tényezőket a döntéseinél. Ezért jobb ha ügyel arra, hogy észrevegye az egyes szituációk szubjektív, személyes oldalát is.

Ez egy potenciális probléma az számukra. Habár a logikai képességeik erőt és célt kölcsönöznek az ENTP – feltalálóknak, ezzel egy időben el is szigetelik őket a saját érzéseiktől és más emberektől.

A feltalálók legkevésbé fejlett területei az Érzékelés és az Érzés. Ha az Érzékelés oldalát hanyagolja, akkor az ENTP-k hajlamosak nem figyelni az életükkel kapcsolatos részletekre. Ha az Érzés oldalukat hanyagolják el, akkor előfordul, hogy nem tartják túl sokra mások véleményét, vagy túl nyerssé és erőszakossá válhatnak.

ENTP – feltalálók stresszes helyzetben

Nyomás alatt az ENTP-k elveszíthetik a lehetőségek generálásának képességét, és az apró részletek megszállottjává válhat. Ezek a részletek a feltalálók számára kiemelkedően fontosnak tűnhetnek, de a valóságban általában lényegtelenek az átfogó kép szempontjából.

  • Feladatokra összpontosít, figyelmen kívül hagyva az evést és a pihenést, ami kimerültséghez vagy betegséghez vezethet
  • Erősen kritikussá válik, úgy hiszi, senki sem érti meg
  • Rendkívül elemzővé, dogmatikussá válik
  • Igényli, hogy az összes lehetőség összekapcsolódjon egy teljes egészbe
  • Izgatottabb, hangosabb, gyorsabb, követelőzőbb a beszéde

ENTP stresszkezelési stratégiái:

  • Objektív kontextusban beszéljen másokkal – ne nyomjon a lezárás vagy a döntéshozatal felé
  • Elemezze az eseményeket, és határozza meg a dolgok sorrendjét
  • Olyanokkal lépjen kapcsolatba, akik semleges nézőpontból látják a helyzetet
  • Anélkül vizsgálja a lehetőségeket és a valószínűségeket, hogy prioritást állítana fel, vagy döntést hozna

Forrás: http://www.anima-racio.hu/pdf/Szemelyiseg_es_stressz.pdf

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..