ENTJ : „Vezetők” általános jellemzése

A vezető ENTJ-k fő fókusza a világ dolgainak irányításán van.

Az ENTJ elsődlegesen kifelé, a külvilág felé fókuszálva éli az életét, ahol racionálisan és logikusan gondolkodva kezeli a dolgokat. Másodlagosan befelé fordul, ahova az információt megérzések, ráérzések formájában fogadja be.

Az ENTJ-k született vezetők. A lehetőségek világában élnek, tele mindenféle leküzdendő kihívással, és ők akarnak lenni azok, akik ezeket legyűrik. Vágynak arra, hogy irányíthassanak, vezethessenek, amit nagyban megkönnyít, hogy gyorsan fognak fel bonyolult dolgokat, képesek nagy mennyiségű személytelen információt magukba szívni, és gyorsan, határozottan dönteni. Olyan emberek, akik az „élre állnak”.

A vezető ENTJ-k nagyon hivatás orientáltak, és elég természetes számukra a céges világ. Folyamatosan kutatják a környezetüket lehetséges problémákat keresve, amiket megoldhatnak. Általánosságban elmondható, hogy figyelembe veszik a hosszú távú következményeket, és többnyire sikeresen dolgoznak ki olyan tervet, ami a problémát megfordítja – főleg a vállalati problémákat.

Az ENTJ vezető az erejére épít

Egy határozott vezető kosztümben, szúrós pillantással
Egy vezető ENTJ már a külsejével és gesztusaival is üzen, hogy “én vagyok a főnök”
Az ENTJ-knek természetes jellemvonásuk, hogy irányítsanak és rendezzenek. Ez megnyilvánulhat egy világot irányítani akaró egyén varázslatos és finom személyiségében, vagy egy szektavezér intenzitásában. A vezetőknek nincs szüksége noszogatásra, hogy előre tervezzen.

Nem szeret nagy terveket készíteni, inkább kisebbeket, amik mások számára jelentéktelennek tűnhetnek, ő viszont késztetést érez, hogy véghez is vigye. Habár ez a „késztetés” nem feltétlenül minden ENTJ-re jellemző, de a kreatív tervezésre, és az ezen tervek megvalósítására való hajlam az NJ típusok közös jellemvonása.

Általában félelmetesen erőteljes személyiségek, és minden eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy bármilyen célt megvalósítsanak, amit maguk elé tűznek. Gyakran olyan projektbe kezdenek, olyan dolgokat csinálnak, úgy alakítják a munkájukat, hogy amit alkotnak, az túlélje akár őket is, de mindenképp hosszú életűek legyenek. Ebből kifolyólag jó üzletemberek, elbeszélők, stand-uposok lehetnek. Emellett az ENTJ-ben van egy vitázásra való természetes hajlam is, így a vásárló csak igen nehezen tudja visszautasítani.

A vezető ENTJ-k általában sikeresek az  üzleti világban, mert annyira hajtja őket a vezetés iránti vágy. Fáradhatatlanok, ha a munkájukról van szó, és a természetük arra sarkallja őket, hogy elképzeljék merre tart a vállalat. Ezen okokból kifolyólag született vállalati vezetők.

A vezető ENTJ-k nem tudnak hibázni

Az ENTJ legfőbb baja, világában nincs helye hibának. Ki nem állhatják, ha valaki többször egymás után követi el ugyanazt a hibát, és nincs türelmük ahhoz, ami nem hatékony. Elég nyerssé és durvává válhatnak, amikor próbára teszik a türelmüket ilyen dolgokkal. Alapból nincsenek ráhangolódva mások érzéseire, és több mint valószínű, hogy nem hiszik, hogy mások érzéseihez kéne igazítaniuk a döntéseiket. A vezető ENTJ-knek, hasonlóan sok más típusúhoz, nehézséget okoz, hogy más, a sajátjuktól különböző szemszögükből vizsgáljanak valamit. Ami náluk kiemelten nagy gondot okoz, mert ennek kapcsán hajlamosak vitákba és harcba bonyolódni.

Figyelj!

Az önismeret belső útja egy sok elemből álló folyamat.

Ismerd meg az önismereti belső munka elemeit lépésről lépésre, egy ingyenes e-mail tanfolyam keretében!

A többi típussal ellentétben a vezetőknek nincs türelme az olyan emberekhez, akik nem úgy gondolkodnak, mint ő. A vezetőknek tudatosan kell dolgozniuk azon, hogy felismerjék és értékeljék mások véleményét. Valamint annak a fontosságán, hogy odafigyeljen az emberek érzéseire. Enélkül a tudatos odafigyelés nélkül a vezető ENTJ-k könnyen erőszakos, fenyegető és basáskodó lesz.

Ez igazi problémát jelenthet az ENTJ-nek, aki így megfosztja magát fontos információktól és mások együttműködésétől. A magánéletben ez basáskodó házastársakká vagy szülőkké teheti őket. Az ENTJ lényéből hatalmas erő sugárzik, ami jó hátszelet biztosít nekik a céljaik elérésében. Ugyanakkor ez a személyes erő az, ami emberektől való elidegenedéshez és gőgösséghez vezethet, amit a vezető jobban teszi, ha elkerül.

Az ENTJ rossz vezető is lehet

Az ENTJ-k nagyon erőteljes, határozott egyének. Gyorsan hoznak meg döntéseket, és nem restek szavakba önteni a véleményüket és a döntéseiket mindenki számára.

  • Az a vezető ENTJ, akinek nem fejlődött ki rendesen az Intuitív oldala, túl elhamarkodottan hoz meg döntéseket, anélkül, hogy az összes gonddal és lehetséges megoldással tisztában lenne.
  • Másfelől egy vezető ENTJ, akinek a Gondolkodó oldala nem fejlődött ki  megfelelően, nehézségekkel küzd, amikor logikát kell alkalmaznia a meglátásaival kapcsolatban, és gyakran silány döntéseket hoznak. Ebben az esetben zseniális ötleteik és meglátásaik lehetnek, de kevés jártassággal mérik fel, hogy mit kéne tenniük ezen felismeréseikkel, vagy pedig a tetteik ellentmondásosak lesznek.

Egy vezető, aki alapvetően nem megfelelően fejlődött, parancsolóvá és durvává válhat – erőszakosan adva utasításokat és mutatva irányt anélkül, hogy megmagyaráznák, miért van rá szükség, és anélkül, hogy tekintettel lennének azokra, akik érintve vannak.

Habár az ENTJ-k nincsenek természetesen ráhangolódva mások érzéseire, ők maguk gyakran erős érzelmeket élnek meg. Ezek az érzelmek gyakran nagyon erősek a vezető ENTJ számára, habár többnyire nem hozzák ezt senki tudomására. azt hiszik, hogy az érzések gyengeségnek számítanak. Mivel az érzések és értékek világa nem az ENTJ-k természetes működési területe, ezért olykor olyan értékítéleteket hoznak, és  olyan elnyomott érzelmekhez ragaszkodnak, amik alaptalanok és nem megfelelőek. Amik problémát okozhatnak nekik – olykor nagyon komoly problémákat.

A vezető ENTJ-k társas viselkedése

Az ENTJ mindig irányít, már kisgyerekként is..
Az ENTJ-k imádnak emberekkel érintkezni. Extrovertáltak lévén leginkább a külvilág serkenti és villanyozza fel őket. Semmi sem olyan élvezetes és kielégítő az ENTJ számára, mint egy lendületes, értelemtől szikrázó beszélgetés.

Különösképpen tisztelik azokat, akik képesek kiállni az ENTJ-vel szemben, és megnyerően érvelni a saját nézeteik mellett. Viszont nincs túl sok ilyen ember, mert a vezető ENTJ nagyon rámenős és erőteljes jelenség, aki hatalmas önbizalommal és kitűnő kommunikációs képességekkel rendelkezik. Még a legmagabiztosabb emberek is elbizonytalanodnak időnként, amikor egy ENTJ-vel vitáznak.

Az ENTJ-k szépnek, jól berendezettnek és jól működőnek akarják látni az otthonukat. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekeik tanultak és rendezettek legyenek, és szeretnék, ha a házastársukkal való kapcsolatuk odaadónak és egyenlőségen alapuló volna.

Az ENTJ a kihívásokra gyakran csípőből érvekkel reagál. Egyéb esetben a szabadjára engedett jeges tekintete azt az üzenetet hordozza: egy ENTJ-vel nem lehet tréfálni.

Egy vezető otthon is főnők akar maradni

Otthon az ENTJ éppúgy főnök akar lenni, mint a hivatásában. A vezetőhöz leginkább egy olyan pár való, akinek erős önképe van és szintén Racionális típus. Mivel az ENTJ elsődlegesen a karrierjére koncentrál, némely ENTJ-nek problémát okoz, hogy folyamatosan nincs otthon, testben vagy lélekben.

A vezetőknek sok olyan adottsága van, amik lehetővé teszik számukra, hogy jelentős belső erővel rendelkezzenek. Hacsak nem feledkeznek meg arról, hogy kiegyensúlyozottak maradjanak az életben. Rámenős, innovatív, hosszú távú gondolkodók kiváló képességgel, hogy az elméleteket és lehetőségeket szilárd elképzelésekké majd tettekké alakítsák.

A vezető ENTJ-k stresszes helyzetben:

  • Hangosabbá és vitázóbbá válnak
  • Dogmatikus álláspontokhoz tartják magukat
  • Minden helyzetet megkísérelnek irányítani, és elrejtik a belső feszültségüket
  • Logikus választ követelnek minden kérésre
  • Egyre több felelősséget vállalnak magukra, mert “senki nem képes megfelelően dolgozni”
  • Tisztább felelősséget vár el mindenki mástól

A vezetők stresszkezelési stratégiái:

  • Vizsgáljuk meg azokat a feltevéseket és lehetőségeket, amik a stressz-helyzeten túlmutatnak, játsszunk el ezekkel a gondolatokkal
  • Alkossunk érdekes és világos érveket, és tisztázzuk a fontos álláspontokat
  • Beszéljünk olyan barátokkal, akik tiszta elemzést és objektív visszajelzést adnak
  • Tisztázzuk az irányításunk alatt álló dolgokat

Források:

http://www.anima-racio.hu/pdf/Szemelyiseg_es_stressz.pdf

http://typelogic.com/entj.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..